„Legyen hited! Keress barátokat! Építs közösségeket!” – fogalmazta meg a siker jobboldali receptjének három összetevőjét Orbán Viktor miniszterelnök az első európai CPAC-en, Budapesten. A 12 pontból álló útmutató szimbolizálja mindazt, ami nekünk, a rendezvény megálmodóinak is kiemelten fontos: erősíteni az „Isten, haza, család” hármas egységébe vetett hitünket. A rendkívül sikeres, kétnapos nemzetközi konzervatív seregszemle – 1500 résztvevő, több mint 200 külföldi vendég – megszervezése mögött embert próbáló munka állt, ám a pozitív visszajelzések – és persze a baloldali hisztériahullámok – tükrében minden percnyi erőfeszítést megért. A CPAC Hungary azonban nem pusztán az Alapjogokért Központ, hanem az egész magyar jobboldali közösség sikere. A 2022 májusában megtartott jobbos dzsemborit követően tengerentúli partnerünk, az Amerikai Konzervatív Unió úgy vélte, nem elég a magyarokból: az augusztusi, dallasi eseményt is Orbán Viktor nyitotta meg. Ebből is látható, hogy a világ konzervatívjai számára Magyarország iránytű. Példaként szolgálunk nekik, mert értékeink a világ zűrzavarában is örökérvényűek, pragmatizmusunk józan, realizmusunk természetes, érdekünk nemzeti. Testtartásunk feszes, politikai gerincünket adó erényeink a magabírásról szólnak. Igazat azonban nem magunknak, hanem a Teremtőnek adunk. Soli Deo gloria.
A CPAC Hungary-vel az volt a célunk, hogy valóra váltsuk a globalista liberálisok legszörnyűbb rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi együttműködését. Hosszú évtizedeken keresztül el akarták ugyanis hitetni velünk, hogy a jobboldal nem képes nemzetek feletti szinten összefogni, mert az egyes lokalizmusok túlzottan „a helyhez” tapasztanak minket és ellentéteket szülnek. De kiderült: ez igazából az internacionalista progresszív médiaelit által ránk erőltetett percepció, nem a valóság. „Elfeledkeztek” arról, hogy erőszakos propagandájukkal túltolták a biciklit: hogy ha mindenhol ugyanúgy igyekeznek elszakítani minket zsidó-keresztyén kultúránktól, mindenhol józan észt nem tűrően akarják eltörölni a nemzeti hagyományokat és meghaladottnak beállítani azt, ami a teremtés rendje által adott, akkor lesz, amiért közösen küzdhetünk. Feladatunk ezért nem kisebb, mint összeszervezni a konzervatív, nemzeti, jobboldali erőcentrumokat. Az évtizedekkel ezelőtt útjára indított CPAC politikai szimbolikáját legjobban talán a miniszterelnök által kifejtettek adják vissza: sosem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani!
Büszkék vagyunk arra, hogy Európában először Magyarország adott otthont a világ legjelentősebb konzervatív seregszemléjének.